Tegnap este nagy volt az öröm itthon, hogy laci végre hazatalált. Pihengetős esténk volt, nekem össze vissza kalapált a szívem, legalábbis úgy éreztem, megmértem a vérnyomásom, és 88/42 volt, ezzel megvan a saját egyéni rekordom szerintem. Tehát tvt néztünk, amikor kaptam egy sms a fiamtól, amit azóta már nagyon sokszor elolvastam: " Jajj Anyu! Olyan jó lenne már otthon lenni, el sem hiszed. 6 hét után tényleg úgy van, hogy ott sírsz, ahol senki se lát. Szeretlek nagyon. Azt mondják a szív nem tud fájni. Dehogynem!!! Mostanában egy pár dolog miatt éreztem már azt, hogy szétszakad a szívem, és tiszta kín ami elfog ilyenkor. Visszaírtam neki, hogy nekünk is hiányzik, és, hogy sokat emlegetjük, és szeretjük, és ha hazajön akkor majd azt sütök-főzök amit szeretne, meg majd hülyéskedünk nagyokat. De ha belegondolok, még négy hét, mire látjuk egymást... és nekünk itthon könnyebb, mert mi itt vagyunk egymásnak. Tényleg csak a család számít a legjobban , emberek jönnek -mennek  az életünkben, de a családi szeretet az örök, az sosem múlik el.

“A kötelék, mely igaz családot összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.” (Richard Bach)

 

“A család azt jelenti, megosztjuk egymással a hibáinkat, a tökéletlenségeinket és az érzéseinket, miközben nem szűnünk meg szeretni egymást. De még ha szeretet árad belőlünk, akkor sem vagyunk mindig szeretetre méltók. Ha pedig nem vagyunk tökéletesek, lényeges, hogy meg tudjuk bocsátani önmagunknak és másoknak. Azután másnap reggel elölről kezdünk mindent. Olyan folyamat ez, mint a bimbó nyílása. Virágzás, virulás és virágba borulás. (Bernie Siegel)