2011.07.29

A tegnapi napom kimondottan jól sikerült. Sokat nevettem. Nagymamáskodtam is, és emiatt is jól éreztem magam. Este a csajokkal és Lacival kitaláltuk, hogy szalmakrumplit szeretnénk enni. Legalább 3 kiló krumplit pucoltunk meg, és mindet megettük. Elfogyott hozzá egy egész nagy doboz ketchup. Sokat viccelődtünk, társasoztunk.

Ma reggel a háziorvosnál voltam, a táppénzes papíromért. Elvittem neki a pécsi eredményem. Mostanában rendesen bánik velem, kérdezte, hogy mi újság van velem? Azt mondta, hogy most eléggé leáll ez a dolog, és az eredményeim pedig sajnos rosszabbodnak. Kért, ha bármi változás van, akkor szóljak.

Utána beszéltem telefonon a Gáti Drnővel. Semmi újabb hír nincs, de jövő héten szerdán kell mennem vérvételre. Utána ő 2 hétig szabdságon lesz. Bár nem hinném hogy az alatt az idő alatt olyan nagy változás lenne. Ma az orvosnál is maszkban voltam, kicsit megnéznek az emberek, de ez nem gond. A héten amikor a Judittal Szekszárdon voltam a Tescóba, ott is rajtam volt a maszk, utána ő azt mondta, hogy nem vette észre, hogy annyira megbámulnának az emberek. Mondtam neki, hogy az a vicces, hogy azt gondolják, valamilyen fertöző betegségem van. Egyébként előnye is van a dolognak... nyugodtan ásíthatok, nem kell a kezem a szám elé tenni. :)) Mindig van a táskámban kézfertőtlenítő szer, amit használok is. Szerencsés vagyok, hogy ilyen laboreredmények mellett, még nem kaptam el semilyen nyavaját.

Ma a faluban megint sokan megállítottak, érdekődtek, hogy mi van velem. Volt gondozottammal is beszélgettem, elviccelődtünk a nyavajáinkon. A munkám hiányzik egy kicsit, mert szeretem azokat az embereket, akiket gondoztam, de fizikálisan már nem bírnám. Néha már az elég, ha itthon a fürdőt, konyhát felsöpröm, felmosom, utána alig kapok levegőt, és zakatol a szívem. Most már olyan P Mobilosan csinálom a dolgokat: Öregesen. - ahogy jól esik. :)))))))

http://www.youtube.com/watch?v=qUA2ouwHRM4

2011.0.28

Pár dolog történt velem ebben az 2-3 napban , de az olyan mélyen érintett, hogy arról nem szeretnék írni. Lekileg voltam oda, sokat idegeskedtem, bánkódtam, aminek az lett a következménye, hogy 140 volt a vérnyomásom, 130 a pulzusom, fájt a mellkasom. A barátnőm segített lenyugodnom akkor, amikor már azt éreztem, hogy nem bírom tovább. Ő tudta, hogy miről beszélek, mert tisztában volt az ügy hátterével, és ismerte az érzéseimet ezzel kapcsolatban. Most már " jobban" vagyok. Igyekszem nem rágódni ezen, "megbeszéltem" magammal a dolgokat.

Amióta, beteg vagyok talán a héten mondtam először, hogy nem vagyok jól. Sokat fáj a mellkasom, fájnak a csontjaim, izmaim. Majd a jövő héten hívom a Drnőt, hogy mikor kell mennem vérvételre. Remélhetőleg addigra meglesz a végleges eredménye a biopsiának is. Sok múlik azon az eredményen.

Szerencsére a csajokkal, és Lacival minden rendben. Miattuk legalább nem kell aggódnom. Amíg nem kell nekem a steril szoba, addig a Stefi szobája lesz a felszabadult szoba. Most neki csinosítgatjuk, csajos függönyel, ágyneművel stb. A neten keresgélük, hátha találunk oyan dekorációs ötletet, amit fel tudunk hasznáni. Szeretnénk majd mintát festeni a falra, faltetkó szerűséget. Persze az Angi is bejelentette már, hogy utána az ő szobája jön. :)) A lényeg, hogy nem fogunk unatkozni. :)) Szeretném, ha minden rendben lenne mielőtt a kórházba kell mennem. Valamiért van egy oyan érzésem, hogy mivel nincs donor, ezért előbb fogok kezelést kapni, mint vártam vona. De nem számít, azt is kibírom majd, valahogy túl kell élnem ezt az egészet. Mindenki azt gondolja, hogy a leukémia a legnagyobb baj ami érhet, pedig azt lehet kezelni, sajnos a leukémia az alapbetegségem következménye, aminek az egyetlen gyógyszere a transzplantáció. Tehát valószínüleg a leukémia kezelése csak időhúzás lesz addig amig találnak donort. De még mindig reménykedek, reménykedünk, hogy valami csoda folytán, pont most jelentkezik valaki donornak, aki megfelel majd nekem. Mert csodák igen is VANNAK!!!!

2011.07.25

Az utolsó bejegyzésem a fiammal volt kapcsolatos, és pár nap ennek a jegyében telt el. Eléggé magam alatt voltam emiatt, de a barátnőm helyre rakta a dolgokat a fejemben. Erre valók a barátok, hogy néha azt mondják nekünk, hogy :-figyelj csak, nem jó irányba tartasz, mit művelsz? Szerintem nekem éppen erre volt szükségem. Jót tett velem, mert hirtelen kivülállóként néztem a dolgokra, az ő szemével láttam, és észrevettem, hogy  rosszul kezelem a helyzetet. Most elszántnak érzem magam, és kitartok az álláspontom mellett, majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Van egy mondás: Amit főztél, edd is meg!

Pénteken megismerkedtünk egy nagyon kedves családdal, és baráti társasággal. Egy nagyon kellemes, vidám estét töltöttünk el együtt, komolyan mondom, hogy szívesen maradtam  volna még náluk, bár így is éjfélkor értünk haza. Nagyon jó volt, hogy bár mi már sokat hallottunk róluk, egy barátunk elbeszéléseiből, nekik mi ismeretlenek voltunk. Tiszta lappal indultunk, jó volt, hogy nem tudtak a betegségemről sem. Sokat nevettem, örülök , hogy megismerhettem őket.

Azt nem felejtem el megemlíteni, hogy pénteken bár lelkileg a padón voltam, nagyon jól éreztem magam a kis Tündérrel, és az anyukájával. Ő olyan, hogy mellette felvidul az ember, és bohóckodni kezd. Arra a kis időre a gondok is feledésbe merülnek. Olyankor "nagymama" vagyok, és csak szeretem őt. Ennyi....

Ja, csütörtökön erobikon voltam, ahol a csajokkal jót beszélgettem. Persze, nem tornáztunk, de így vot jó. :)

Szombaton délután, votam masszörnél. Megfogadtam, hogy ez volt az utolsó akalom. Nagyon érti Anita a dolgát, és beszélgetni is szoktunk, de most nekem nem volt jó az egész. Ha a kezem masszírozta akkor az fájt, ha a lábam, akkor az, fájt a nyakam, a hátam, mindenem. Valószínűleg ez a betegség miatt van. Pedig nagyon finoman csinálta, mondta, hogy nem is mer erősebben, és mégis... Azt mondta, hogy olyan , mintha nem fogadnám be, amit csinál. Állítólag leukémiánál nem is szabad masszíroztatni. Ezt nem ő mondta. Én nem tudom, de nem fogom eröltetni a dolgot.

A vasárnapot itthon töltöttük a csajokkal, pihengettünk. Én délután aludtam egy nagyot. Viszont éjszaka nem tudtam aludni, és 3-kor keltett a Laci, mert ment dogozni. Utána nem tudtam visszaaludni, tehát 4.30-kor vasalni kezdtem. Hosszú lesz a mai nap. Ma jön ki a nővérem, ha minden igaz, hacsak az eső el nem mossa a kedvüket.:))

 

Bánat

A tegnap reggel már rosszul kezdődött, valamit éreztem, anyai megérzés? Összevesztem Balázzsal, a linksége, a hozzáállása miatt. Mondta, hogy adjak neki egy puszit, én meg azt válaszoltam, hogy annyira felhúzott agyilag, hogy 200 a vérnyomásom,  most nincs kedvem pusziszkodni vele. Aztán elment itthonról, Pestre próbamunkára. Búcsúzóul azért adtam puszit, és meg is ölelt.

A napom nagyon jól alakult, erről írtam a tegnapi bloggban az idézetet, meg a megjegyzésem.

Este hazajött  Laci a munkából, mint egy szokásos napon, a lányok is itthon voltak, csak a Bazsi nem jött haza, és mint kiderült nem is fog.............. Pesten maradt. Albérletbe költözött, van egy barátnője. Itt a munkahelyén felmondott, ott már állítólag van is másik munkája. Felnőtt ember nincs is ezzel semmi baj, de nem így kellett volna...... Számunkra ez más proplémát is okoz, de erről nem fogok írni. Nagyon a padlóra küldött bennünket, nálunk Laci a szigorú, de most ő is szenved, én pedig nem is tudom elmondani, hogy mit érzek......

A Jóisten tényleg túlértékel engem, hogy mit bírok....

Ami az én dolgom ebben az ügyben azt elrendezem, és hagyom a Fiam, hogy azt tegye amit szeretne. Csak féltem.

Ahogy itt ülök, nézek ki az ablakon, esik az eső. Arra gondoltam, talán a Jóisten sír helyettem. Én nem tudok......

Republik: Nagy kő zuhan

http://www.youtube.com/watch?v=bO0EiiyPKgo

Sors.

" nem kesergek a múlton, inkább élvezem a jelent"

Van ami elkerülhetetlen. Küzdhetsz ellene, de utolér. Arra is rájössz, hogy minden úgy van jól, ahogy van. Aztán elmosolyodsz, és tudomásul veszed, hogy ez a sors. A Te sorsod.

Érdekes beszélgetés

Tegnap voltam valakivel sétálni, és ilyenkor nagyon jókat szoktunk beszélgetni. Azért érdekes ami ilyenkor elhangzik, mert ugye a betegségről szoktunk leginkább beszélgetni, és két különböző oldalon állunk ebben a dologban. Én beteg vagyok, ő pedig egy terminális állapotú beteg közeli hozzátartozója. Szóba került az is, hogy én most jól érzem magam, "magamban", és nem vagyok depressziós, csak így jó most nekem. Ő pedig elmondta, hogy az ő beteg anyukája is néha ilyen, hogy kicsit bezárkózik, és csak figyel esetleg, de nem szól bele. Elmondta,hogy ő ilyenkor igyekszik kicsalogatni ebből az állapotból, de a velem való beszélgetés után elgondolkodott azon, hogy az anyukájának ez jó ilyenkor, és inkább hagyni fogja. Ez a gyógyulás része. Rendbe kell tenni a dolgokat a fejünkbe, a szívünkbe,. a lelkünkbe.

Én nagyon sokat változtam a betegségem álltal az utóbbi időben. Másként gondolkodom, másképpen ítélem meg az embereket. Amin régebben bosszankodtam volna, az most nem érdekel, azt mondom magamban, hogy nem ér annyit. Nem várok el senkitől semmit. Régebben azt szoktam mondani, hogy mindenkitől csak annyit várok el, amennyit én adok. De ez hülyeség. Ez nem adok- veszek. A szeretetnek nincs ára, pont az a lényeg, hogy adni jó. És én én vagyok, mások meg másmilyenek. Én nem mondok senkinek nemet, mások esetleg nekem igen, de ez nem baj. Nem ezek a fontos dolgok. Az a lényeg, hogy tudunk-e még örülni egymásnak, van-e miről beszéljünk, számítunk-e a másiknak.

Ide kívánkozik egy Müller Péter idézet:

"Mert ahol nem szeretnek engem, ahol nem hálásak nekem, s nem mondják azt, hogy maradj még itt, ahol nem érzem a boldogságát annak, hogy kapok, ölelést, jó szót, mosolyt, ahol nem sírunk mindannyian, ha el kell vállnunk, én is és ti is- ott, kedves barátaim, nincsen szeretet"

Igazából nem az a lényeg, hogy én fontos vagyok -e nekik, hanem ők mennyire számítanak nekem..... Hogy tudom-e szeretni őket, és hogy nekem jó-e az, ha velük vagyok?

Amilyen beszédes voltam eddig, most azért nem szólalok meg, hogy ne legyen csend. A csend jó!

Persze a család mindenek előtt, az számít igazán. Hogy nekik jó legyen. Tegnap este mondta Laci, hogy elképzelni sem tudja, hogy mi lesz velük nélkülem, ha a kórházban leszek. És sajnos ha nem találnak donort akkor már előbb el fog kezdődni a kezelésem, mert az eredményeim rosszabodnak. És persze erről senki nem akar velem beszélni, de mi lesz ha végleg nélkülem maradnak???? Kire számíthatnának akkor, ki segítene Lacinak, a gyerekeknek??? Persze, pozitív gondolkodás, meg optimizmus meg minden, de mutasson nekem valaki egy olyan normális anyát aki nem szeretné elrendezni ilyen esetben a családi dolgokat! Akkor lennék végtelenűl önző, ha nem gondolnék erre.

Tegnap este, beszélgettünk sokat Lacival, mindegyikőnk fáradt volt, de úgy nevettem, nevettünk, hogy folyott a könnyem. Ilyenkor mindig az jut az eszembe, hogy ezek az élet nagy pillanatai, ez a boldogság, itt kellene megállítani az időt legalább egy kicsit, mert ez jó!!!

Tegnap megnéztük együtt a Bakancslistát. Neki is tetszett....

" a szél fú, ahová akar, de nem lehet tudni, honnan jön, és hová megy"

Hétvége +

Arról nem írtam, hogy szombaton meglátogattam a fogadott nagymamámat. Nagyon jót beszélgettünk, sírva fogadott, annyira örült nekem. Szoktunk telefonon is beszélni, de személyesen az igazi. Amikor mentem fel hozzá a hegyre összeszorult a torkom a várakozástól, mert már nagyon hiányzott nekem. Ő  ajándék a sorstól. A Simon mamát senki sem pótolhatja, de jó, hogy ő van nekem.

Tegnap kint főzte Laci az ebédet, annyira jó volt. Elhülyéskedtünk a gyerekekkel, mindenki nagyon élvezte. Többször kellene ilyet csinálnunk. A jövő hétvégén lehet, hogy tárcsán fogunk sütögetni. Had örüljünk egymásnak. :)

A hétvége

Azt mondhatom, hogy jó volt a hétvégém. Érdekes, hogy sokan olvassák a blogom, pedig nincs benne semmi különleges. Ez csak én vagyok, az én gondolataim, érzéseim. Jó ha kiírom magamból.  Vicces hogy pár barátom innen kapja az infókat rólam...:) Olvastam a blogodban, hogy,  kezdetü mondatok...:))) Előnyben vannak velem szemben,mert én meg esetleg nem tudok róluk semmit. A hétvégén a családomból valaki azt mondta, h úgy érzi kizárom az életemből. Szerintem ez nincs így. Nem zárok én ki senkit, csak most jó nekem magammal lennem. Lehet, hogy ez hülyén hangzik így elsőre, pedig nem az. Nagyon jól elvagyok a saját gondolataimmal, és nem is igazán hiányzik nekem most más problémája. Ez nem önzőség, inkább védekezés, más baját most nem tudom magamra venni. És persze azt is tudom, hogy mindenki szeretne válaszokat kapni, és pont szombaton beszélgettünk Lacival, és mondtam neki, hogy ebben az egészben az a legszörnyübb, hogy itt csak kérdések vannak, és válaszok nincsenek. Mindig várok, várunk valamire. Biopszia, vérvétel eredményre, továbblépésre stb. És már szeptember óta ez megy.... iszonyatosan hosszú idő. És ezt nem lehet félretenni, ezzel kelek, ezzel fekszek minden áldott nap, megállás nélkül. Ez jár a fejemben akkor is ha nem akarom, ez van minden mondat, minden mosoly mögött, zakazol az agy.... Mi lesz, hogyan, mikor, meddig????? És nincsenek válaszok. Se nekem se másnak. Nem tudok olyasmiről beszélni, amiről fogalmam sincs. Nem akarok, elméleti dolgokról beszélni, teoriákról. Ha ez azt jelenti, hogy valakit kizárok az életemből akkor azt teszem. Én mindig itt vagyok, aki akar megtalál, fel lehet hívni, meg lehet keresni, ha valakinek hiányzom.

A  multkor olvastam egy idézetet, abban az volt, hogy az ember elsiklik a dolgok felett, mindent természetesnek vesz, magától értetődőnek, de ha valamire azt mondják, hogy utolsó, akkor megáll a kép, az ember a lelkébe raktározza, hogy megőrizze. Én most raktározok mindent, a nehezebb időkre, a gyerekeim mosolyát, a férjem nevetését, a barátaim arcát, a családom szavait, a madárdalt, a nap melegét, a szél fuvallatát a bőrömön, mindent..... Figyelek. Befelé magamba, és kifelé azokra akiket szeretek, és mindenre ami szép.

A hétvégén néztem egy filmet: BAKANCSLISTA a címe. Két emberről szól akiknek az orvosok fél-egy évet jósóltak az életben maradásra. Ez a két ember élni kezd, megvalósítják vágyaikat. Szép, és szomorú film. Nevttem és sírtam is rajta.

Arra gondoltam, hogy talán nekem is meg kellene írnom a bakancslistám. Nem vágyom nagy dolgokra.....Egyszer szeretnék kijutni Erdélybe...

Talán mindenkinek úgy kellene élnie minden napját, mintha az utolsó lenne...... Vicces dolog az élet, nem tudunk meglenni nélküle. :))))

2011.07.15

Megfejtettem a rossz lelkiállapotom okát: hormonok! :) tegnap tényleg nagyon sírhatnékom volt, és hiába beszéltem tegnap az összes barátnőmmel személyesen, nem jött ki belőlem. Azt éreztem amikor mentem a Zsuzsihoz, hogy majd most, most majd tudok sírni egy jót, nem ment....  De az estém jól sikerült legalább, barátnők, babázás, köszöntés. Sokat nevettem, jól éreztem magam.

Az emberek

Írtam, hogy tegnap dícsért meg a doktornő, hogy jól nézek ki, és azt mondta nekem, hogy szerinte nagyon jól csinálom. Tegnap sem volt lelkileg jó napom, bár a doktornővel való beszélgetésem, a főnővérrel, és a Ramival való találkozásom, mind pozitív volt. Reggel összevesztem anyukámmal a kocsiban, de olyan szinten, hogy kiabáltam vele, ilyen, ezen kívül egyszer történt csak. Nem én kezdtem, csak reagáltam arra amit ő mondott. Mondtam neki, hogy nekem is vannak anyagi gondjaim, de nem panaszkodok neki sem, és van egy halálos betegségem, és amiatt sem sírok neki, és másnak  sem. Tegnap eldöntöttem, hogy ez után nem is jöhet velem vizsgálatra senki sem. Van amit meg kell beszélnem a doktornővel, és nem akarom, hogy azt más is hallja, és azt sem hiszem, hogy a kérdéseimet szeretnék-e egyáltalán hallani. Mennyi időm van még vissza kezelés nélkül, mik a kilátásaim stb. Mert ebben a helyzetben már ilyenekről is kell beszélni. Ha valami közbe nem jön augusztusban megyek újra vérvételre, és a doktornő el fog menni táppénzre, mert kisbabát vár.... :((( Persze, örülök, hogy gyereket vár, nagyon szép kismama, és ő tényleg jó orvos, és ember..., de olyan biztonságérzetet adott nekem, hogy rábíztam a sorsom, az életem. ..... na most sírok........................... hosszú idő óta először..........................

Ma bántás is ért: voltam falunapon a hétvégén, és valakinek mondták, hogy nem is látszom betegnek. És nem elismerően, hanem hitetlenkedve, mintha nem is hinnék el, hogy beteg vagyok. jaj, de rosszul esett.  Persze az lenne a könnyebb verzió, ha elhagynám magam, és sírnék napestig, és akkor ezek a hitetlenkedő emberkék szánakozhatnának, és sajnálhatnának, és beszélhetnék, hogy láttad a Szilvit, hogy milyen szarul néz ki? Akkor lehetne fogadásokat kötni, hogy mennyi időm van vissza.. Senki sem tudja, hogy nekem mindez mekkora energiámba kerül.... Aki látott a falunapon az azt is megfigyelhette, hogy hol a pálya mellett voltam, és néztem, ahogy játszik a fiam, hol a kézműves sátornál, ahol a lányom ügyködött. Az láthatta azt is, hogy nem mentem oda beszélgetni senkihez. Amikor a férjem megjött akkor beszélgettünk a barátaival. De egyébként mindez nem számít, csak engem bántott. Mondtam ezt a férjemnek telefonba, akkor is majdnem elsírtam magam, és bár én nem szoktam ilyet mondani, de azt mondtam, hogy az ilyennek odaadnám a betgségem, és az illető rohadjon meg! Majd ha kemót kapok és lefogyok, és kihullik a hajam, majd felteszek a facebookra képet, hogy lehet örülni, tényleg beteg vagyok, és elhiheti mindenki, mert most már betegnek is látszom.

Tisztára olyan ez a betegség, mintha nem is lenne, mert ugye nem látszik a külsőmön, főleg, hogy most nyugodtabb vagyok, és a családdal töltöm az időt, de belül azért alattomosan dolgozik, és várja, hogy eljöjjön az ő ideje. És idővel majd kisebb győzelmeket is fog aratni, de a harcot én akarom megnyerni, nem hagyom magam!!!!!

http://www.youtube.com/watch?v=RTNRzrevSXc

Tunyog rock band: Próbáld meg őszintén

" Egy kicsit lépj közelebb, egy kicsit légy gyerekebb. Egy kicsit légy szomorú, lehet, hogy sikerül úgy."

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
HTML

 

 

 

                                    <iframe width="420" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/_5C_44_Ly0U" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>