Olyan szépen indult a tegnapi napom, reggel pörögtem itthon, aztán egy találkozón sokat nevettem, vidám volt a délelőttöm. Majd délután felhívtam a fényképezőgépem szervizét, hogy hogyan működik a jótálás, hova kell vigyem, vagy küldjem a gépet. Egy hölgy közölte velem, hogy 2 hét a javítás a beérkezéstől számítva. Mondtam neki, hogy én decemberbe kaptam a családomtól a gépet, hogy tudjak fényképezni, emlékeket megörökíteni, és hogy március végén megyek kórházba. Erre azt válaszolta nekem, hogy addigra elkészül. Nálam erre annyira felment a pumpa, hogy szívem szerint mondtam volna neki, hogy nem a kórházba akarok fényképezni te hülye! De persze nem tettem .  Viszont utána amikor egy barátnak elmeséltem a dolgot msnen , én úgy sírtam, mint a záporeső. A facebookra feltettem egy felhívást segítséget kértem a gép Pestre való eljuttatásához, mert azt ígérték, ha oda visszük be, akkor addig adnak cseregépet. Sokan jelentkeztek, ki ötletet adott, h szerinte kinek szóljak, mások a konkrét segítségüket ajánlották fel. Nagyon meghatott engem ez a dolog, és tényleg mndenkinek csak köszönni tudom. Ez a dolog megoldódott,  hála érte.

Ezt a hercehurcát nagyon rosszul éltem meg, olyan régóta szerettem volna már fényképezőgépet, végre megkaptam ajándékba, nem kevés pénzbe került, tényleg sokat is fényképeztem vele, erre elromlik. kb 1 hónapos gép.... És ez az idő a 2 hét most nekem nagyon soknak tűnik. Mert persze, most lesz 2 olyan rendezvény amelyen szeretnék fényképezni, házassági évfordulónk is lesz, ráadásul ígérik, hogy esni fog a hó, szeretnék szánkózni menni a családdal, hógolyózni, és mindezt megörökíteni. Lehet hogy nekem tegnap ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban.... valahogy az idő olyan nagy jelentőséggel bír most számomra. Ahhoz képest amikor megmondták, hogy van donor, és úgy éreztem, hogy elmerülök a dolgokban, most másképen gondolkodom, és ebben az újfajta gondolkodásban többen a segítségemre voltak. Persze ugyan úgy teszem itthon a dolgom, rendszerezek, pakolászok, kidobálok kacatokat, tehát készülök...., sokat gondolkodom, erősítem magam, de nem érzem most olyan tragikusnak a helyzetet. Hiszek Istenben, hogy ő majd megsegít, hiszek az orvosomban, hiszek magamban, hiszek a családomban. Menni fog minden, mert mennie kell!

“A nagy kérdés nem az, mit hoz a holnap?
Az igazi kérdés, mit hoz a tegnap?”
(Márai Sándor)

“Az utolsó hópehely utat enged a tavasz első bimbóinak. Hadd emlékeztessen a természet bennünket arra, hogy még a legnehezebb idők is véget érnek egyszer, és új élet kezdődik.”