Nagyon nehezen éreztem indítatást arra, h bármit is írjak ide a blogba, egyrészt, nagyon beteg voltam, magamnál sem voltam, másrészt nem is emlékszek dolgokra. Volt, h halucináltam, volt tüdőgyulladásom, volt bélgyulladásom, ennél volt kritikus az állapotom. Most kb 2-3 hete feleszméltem, azóta gyógyulok. Szonda volt az orromba ami kivezette a váladékot, emiatt nem tudtam enni. újra kellett kezdeni az evést. nem volt erőm felkelni, újra kellett tanulnom a menést. Pár napot otthon töltöttem akkor erősödtem meg annyira, h rendesen tudok enni, tudok menni. Egyedül fürdök, eszek, mozgok stb. Ha minden így maradna, akkor tényleg csak erősődnék. Kívánom is az ételeket, tudok is enni.

A mai napon újabb kemoterápiát kezdenek, sőt, már el is kezdték. 5 napig kapom, kombinált naponta 3 féle folyik le egymás után. Tehát nem kis dolog ez.

Amit mindenkinek mondok, h nem fogok rettegni ez miatt, h mi lesz majd utána, rosszul leszek -e lesz-e mellékhatása, mi fog történni. Nem hagyom elrontani a napomat, és aggódni a holnap miatt. Én úgy gondolom nincs értelme. Senki sem tudja megmondani, h mit hoz az eljövendő idő. de ez nem csak nálam van így, hanem mindenkinél. Senkinek sem biztos a holnapja. Nincs garancia, h holnap még lesz ébredés, h este még hazatérünk a családunkhoz, vagy hogy mindenki otthon lesz. Tragédiák történnek nap, mint nap. A rossz dolgok csak űgy bárkivel megörténnek. Pld a motoros aki nekiment az autónak, majd az utána jövő teherautó végigment rajta. Reggel biztos nem tudta még, h soha többet nem megy haza, nem búcsúzkodott senkitőt, csak útnak indult és soha nem ért haza. Számára az élet ott helyben végetért. Ezért mondom azt, h én nem akarok, és nem is aggódok a holnap miatt. Teszem a dolgom itt a kórházban, csinálom, és elfogadom amit mondanak. Nem gondolok a holnapra , nem aggódok a továbbiak miatt, hogy mi lesz majd , mit vált ki a kezelés, lez-e újabb válságos állapotom. Mindenkinek a családomnak, barátaimnk is megmondtam, h nem teszem, nem vagyok hajlandó. az aggódás elrontaná a mai napomat. Pedig én igyekszem minden napból kihozni a legjobbat, rádiózok, sokat olvasok, írogatok, elfoglalom magam. Beszélek a családdal, kicsit gépezek. Beszélgetek a Nővérekkel, takarítókkal igyekszem széppé, és hasznosá tenni a napjaimat. Sokat imádkozok, megkaptam anyukámtól a 2 hete elhunyt mamám imakönyvét azt olvasom. Erősítem a lelkem. A hozáálásomért dícsérnek, azt mondják, h küzdő típus vagyok.

Tanácsolnám, mert én már másképpen látom a dolgokat, és máshogy élem meg, h ne a problémákon rágódjunk, az élet , Isten majd elrendezi a dolgokat, tanuljunk meg LÁTNI, a kincset: a gyerekünk mosolyát, tartsuk csodának, h vele lehetünk, ne elégedetlenkedjünk, legyen étel az asztalunkon ( Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.) Semmit se vegyünk természetesnek, akivel ma még beszélgetni tudunk, fogni tudjuk a kezét holnap már lehet, h nem lesz mellettünk.  A másik fontos, h ne legyen olyan nap, h ne tegyünk valami jót. Nem tart semeddig rémosolyogni valakire, néha valakinek csak egy pár jó szó hiányzik, ha adunk attól mi csak többek leszünk.

Rájövünk, h a kincsünk nem a házunk, v bármink amink van, a gyerekünk mosoly, a férjünk kedveskedése, szeretete, a körülöttőnk levő világ maga a csoda, és ebben élünk, használjuk ki.

tegnap volt egy látogatóm, látogatóim. Az egyikük velem egyidős. Olyan harsány életöröm sugárzik belóle, h csuda, folyamtosan nevet, árad belőle az életöröm, PEDIG, nagy beteg volt, h már a családját hívták a kórházba elbucsúzni, és mégis optimista. Sok energiát kaptam tőle...

A sok támogatásért mindenkinek hálás köszönetem, a továbbiakban is szükégem lesz rá, remélem, most hamarabb tudok írni, és a jó isten megsegít.

"ne agódjatok tehát a holnap miatt,

a holnap majd gondoskodik magáról.

A mának elég a maga baja."