Tegnap végetért a kemoterápiás kezelésem. 3 napig naponta többször volt 38 fok fölötti lázam, hidegrázással. Akkor nagyon nyomott voltam, volt, h aludtam is. Azt mondták, hogy ezt a citosztatikum okozza, benne van a pakliban. Ma csak egyszer voltam lázas, , hidegrázás nélkül. A nővér szerint haladunk. Ma is kaptam trombocitát, 2 vért, és még fogok is kapni. A kemó, hatása majd csak késübb fog jelentkezni, eltűnik az immmunrendszerem, és az nagyon veszélyes 3-4 hét lesz, amig az új sejtjeim megjelennek. Közben majd kapok minden féle gyógyszereket, vigyáznak rám, de nagyon nehéz időszak következik. Nálam már az idő nem játszik szerepet, hozzászoktam, h itt minden, hosszú ideig tart. A cél érdekében, hogy újra otthon lehessek a családommal bármit megteszek. Most bízni kell, hogy minden rendben lesz. A hitem megvan hozzá, azt mondják az orvosok, h sok múlik a beteg hozzáálásán, azt mondták, h én jól gondolkodom, és ez fontos. Az orvosok gyógyítani akarnak, azt akarják, h meggyógyuljak, a jó Isten meg velem van.

Kérek mindenkit, hogy bosszankodás helyett, örüljön. Nevessen magán egy nagyot. Lásson, ne csak nézzen. Segítsen másokon ha teheti. Ne bántson másokat. Sokkal jobb kedvesnek lenni valakihez. Bocsásson meg másoknak akik megbántották. A múlt az múlt. Feleleges olyanokra haragudni akik már nem is részei az életünknek. Legyünk hálásak, mert minden nap ajándék.

Én itt a kórházba szinte 24 órában egyedül vagyok. A nővér jön-megy persze kedvesen beszélget velem amig felköti az infúziót. A takarítónő jön 1x egy nap, velük is beszélgetek.  Más nővérek is beugranak megkérdezni hogy vagyok, pár szót beszélünk, de ennyi. Magamnak kell gondoskodni arról, h a fenmaradó idő az tartalmas legyen. És én igyekszem is megtölteni tartalommal. Olvasok, szinte bármit, ha hoznak nekem Metró újságot az elejétől a végéig elolvasom. Naplót írok, bocs , de az nem publikus, abban túl sokat írok a családról. Van nálam Dvd lejátszó, bár eddig túl sokat nem néztem, csak a River Cottaget. Rádiót hallgatok. Gondolkodok. Ha látogatom jön akkor beszélgetek. Kicsit gépezek, levelekre válaszolok a facebookon. És ez minden nap így megy....... De a gyógyulásért mindent. Ünnep számomra amikor a családdal beszélek telefonon, vagy meglátogatnak.