Tegnap este vacsorára voltam hivatalos, ahol a véradókat köszöntötték. Amikor múlt héten megkaptam a  meghívót ellentétes érzések kavarogtak bennem, arra is gondoltam, hogy egyáltalán van nekem ott keresnivalóm? Másnap is sokat töprengtem ezen, 17 évig voltam véradó, apukámmmal, és a testvéremmel mentem először véradásra. Ez tényleg rutinná vált nálunk, hogy amikor jöttek Kölesdre a véradótól évente kétszer, akkor mi mentünk, vagy ha közben a szekszárdi véradóállomásról jelezték, hogy szükség van vérre akkor oda mentünk. Nem gondolkodtam soha ezen, csak tettem a dolgom, mert megtehettem. Egyszer olvastam a Nők lapjában egy cikket, hogy valaki azért halt meg a műtőasztalon, mert nem volt vér. Akkor ez engem nagyon motivált. Tehát adtam a vért, de e mögött soha nem voltak arcok, csak tudtam, hogy valakinek segítek ezzel, és ez jó érzés volt. Tavaly szeptemberben adtam utoljára vért. Rá 2 hétre derült ki, hogy gond van nálam. Tehát amikor azon gondolkodtam, hogy van-e nekem ott a véradós vacsorán keresnivalóm, akkor az jutott az eszembe, hogy igen van, méghozzá azért, hogy egyszer lássanak egy arcot, és egy sorsot, lássák, hogy miért jó hogy ők ilyen önzetlenek. Minden véradó egy életmentő!!! Most már nálam egy ideje arról szól a dolog, hogy minden vérvizsgálatkor úgymond rezeg a léc, hogy meddig húzom vér nélkül. Azt mondták, hogy amig bírom, addig halasztják a dolgot. Sajnos a csontvelőm nem termel már rendesen vérsejteket, ami azt jelenti, hogy éhezik a szervezetem, a szövetek, szervek nem jutnak megfelelően oxigénhez, és tápanyaghoz. Ha egyszer kapok majd vért, akkor utána már mindig kell adjanak, mert nem fog termelni a szervezetem. Tehát, én vagyok az az arc akit láthatnak, hogy tényleg a véradók önzetlenségén fog múlni az életem. Köszönet minden véradónak!!!! Tegnap a vöröskereszttöl volt ott egy hölgy a vacsorán , aki a véradókat csendes hősnek nevezte. Érdekes, hogy amikor itthon átgondoltam ezt a dolgot, én magamban hétköznapi hősöknek neveztem el őket.

Soha senkit nem fogok aggitálni, hogy márpedig menjen el vértadni, ha nem szeretne, ha azt mondja, hogy fél a szúrástól, vagy rosszul lesz tőle. Ehhez indíttatás kell, lehet hogy valakiben a segíteni akarás , az önzetlenség a motiváció , lehet, hogy valakinél olyan érintettség áll fen, hogy valamelyik családtagja kapott vért, és rájött mekkora szükség van erre. Bármi lehet az ok.

Vérünket adni valakinek....... segíteni valakin..... megmenteni valakit

" TEGYÉL VALAMI CSODÁLATOSAT MA, ADJ VÉRT, ÉS MENTS MEG 3 ÉLETET! "