Csütörtökön este Angi odafeküdt mellém az ágyba, és mesét olvasott nekem. Én közben nézegettem, olyan fényképezős szemmel, amit a szívembe "mentettem" el. Emléknek majd rossz napokra. A kezén van a csuklóján egy májfolt, magamtól azt nem tudtam volna megmondani, hogy melyik kezén van. Arra gondoltam egyből, hogy miféle anya vagyok én, hogy egy ilyen dolgot kapásból nem tudok megmondani, más anyukák, pld a barátnőim biztosan egyből mondanák az ilyen kérdésre a választ. Tehát  sikerült magamat elkeseríteni úgy rendesen.  /barátnőm szokta mondani, ha nincs elég problémám, akkor csinálok magamnak/ De ez tényleg bántott engem. Tegnap ültem a gépnél valakivel msn-n beszéltem és kérdeztem tőle van-e a gyerekeinek májfoltja, mondta, h nincs. Kérdeztem, hogy anyajegye? -Az van pár. -Hol? -Azt nem tudja mindegyiket megmondani. Elmeséltem neki, mert rákérdezett, hogy miért érdeklődöm ennyire, azt mondta, kiváncsi, h mit hozok ki ezekből a kérdésekből. Utána csak annyit írt,hogy:- jó anya vagy. Én meg ültem a gépnél és bőgtem. Aztán délután  úszni mentünk Angival, és közben a barátnőmmel beszélgettem. Őt is nagyon jó anyának tartom, mindene a fia, tőle is megkérdeztem a májfoltot, mondta, hogy az ő fiának is van, de hogy hol, talán a combján... És akkor neki is mondtam, hogy most megnyugodtam, mert ha ő nem tudja, akkor az sem baj, ha én nem tudom. De azért most megjegyeztem :a lányom bal csuklóján van. Kicsi korában mindig azt mondta, hogy az májtafolt. Egyszer barátok voltak nálunk, nekik is mutatta, és persze mivel érdekesen mondta, kérdezve is lett tőle, hogy mi az a kezén, ő mondta, hogy: - Májtafolt, anyának is van a fenekén.... :))))

 

“Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. Ők az élet önmaga iránti vágyakozásának
fiai és leányai. Általatok érkeznek, de nem belőletek. És bár veletek vannak, nem birtokaitok. Adhattok nékik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok. Mert nekik saját gondolataik vannak. Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem. Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok. Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem meg nem reked a tegnapban. Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak. Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása: Mert ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.” (Kahlil Gibran)