Ma van az utolsó napom itthon..... Gyorsan eltelt ez a pár nap. Próbáltam rendezkedni  a lakásban, a családdal lenni sokat. Voltak látogatóim, voltunk mi is vendégségben. Néha kicsit fárasztott a jövés-menés. Pihenni nem sokat pihentem, azt gondolom arra majd ott lesz a kórház.

Ebben a pár napban sokat nevettem, volt jópár szívszorító pillanatom. Sokat volt görcsben a gyomrom a feszültségtől.

Kaptam sok bíztatást, többen biztosítottak arról, hogy támogatják a családom, és nekem jelen pillanatban ez okozza a megnyugvást. Sokkal "könnyebben" csinálom majd a dolgokat a kórházban, ha tudom, hogy a családdal minden rendben van.

Többször volt olyan gondolatom, hogy pld:- hosszú időre ez az utolsó közös vacsorám mondjuk a barátokkal, - vagy ez az utolsó ilyen tevékenységem, stb.

A 21.-e utáni dolgokon igyekszem nem töprengeni, nem akarom elrontani az itthonlétet félelmekkel, szorongással, mert nincs értelme. Bármi is vár rám, az végig kell csinálnom.

Ez a mai napom nagyon nehéz lesz.....

Intézem még a hivatalos dolkokat, hogy mindent rendbe hagyjak itt, és Lacinak bizonyos dolgokra ne legyen gondja. Meglátogatok még egy fontos személyt. Bemondom a nekem  hosszú időre utolsó Heti Helyi Híreinket. Délután elköszönök a szüleimtől, testvéreimtől. Este levágatom kopaszra a hajam. Utána leülünk a családdal és megbeszélünk mindent, nehogy valakiben maradjon olyan valami amit nem kérdezett eddig meg, de szeretné tudni, vagy szeretne valamit elmondani. Bepakolok a kórházi tartozkodáshoz.

Aztán már csak szorítani fogom Laci kezét.......