Igazán szerencsés vagyok, mert én a hóesésben csak a jót látom. Nem kell dolgozni mennem, ha nem akarok, ki sem kell mozdulnom itthonról. Persze azért kimozdulok, mert én gyönyörűnek találom a sok havat, szeretem ahogy szállingóznak a hópelyhek. Minden fehér, minden olyan tisztának látszik.

Tegnap délután sétálni mentünk hármasban. Mondhatom nem készültem fel erre a hidegre. Sapkát nem hordok, a fülem majd lefagyott hazafele. Alulra csak egy vékony farmert húztam, aminek az lett a következménye, hogy olyan szinten átfagytam, azt éreztem, mintha tűvel szurkodnák a combomat, és a fenekemet. Amikor hazaértünk a melegre, akkor elég fájdalmas élményem volt, szó szerint olyan volt, mintha beleültem volna egy kád forró vízbe, égett a bőröm. Okos ember tanul a hibájából, legközelebb igencsak vastagon fogok öltözni, szigorúan több réteget húzok fel. Most hogy ezt leírtam eszembe jutott, hogy kapucnis fölső volt rajtam, de még véletlenül sem gondoltam rá, hogy a fejemre húzzam. :))))

Ma délután kicsi lányommal szánkózni fogunk, már alig várom. Már nagyon régen nem szánkóztam. Utolsó gyerekkori élményem erről az, amikor a szánkózást követően összekapcsolták a térdem. :)))))

Este forralt bort fogok készíteni, nem bízom sosem a véletlenre, szakácskönyvből csinálom. Pontosan kimérem a hozzávalókat, és az eredmény valami csodás. Imádom ahogy az egész lakást betölti a szegfűszeg,  fahéj, citrom, és a bor illata. Hmmmmm

Most a nagy hidegben rengeteg teát iszunk, egyébként is naponta több kancsóval elfogy, de most még arra is ráfölözünk. Csak gyümölcsteát készítek. Valamiért az utóbbi időben nem izlik nekem a fekete tea, fanyarnak érzem. Egy időben az édességeket nem tudtam megenni, most meg ez nem izlik.

“Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.” (Wass Albert)