Kicsit mesélnék az otthon töltött utolsó pár napomról. Találkoztam emberekkel, búcsúzkodtam is. Igyekeztem pozitív dolgokkal feltöltődni. Persze otthon vasalhattam volna, meg ilyenek, de én ehelyett inkább a játszótérre vittem a lányom. Mert számomra ez volt a fontos.

Utolsó napra hagytam két találkozót, egyiket a fogadott nagymamámmal, a másikat egy nagyon kedves ismerősömmel. Mindkét helyről feltöltődve jöttem el.

Maradt a búcsúzás a testvéremmel, majd a szüleimmel. Anyu úgy megszorongatott, hogy csak na...


Utána fodrászhoz mentünk, Laci is jött velem. Ahogy mentünk fel a lépcsőn elsírtuk magunkat. Marika néni jól kezelte a helyzetet, és utána már nem volt gond. Bár amennyire láttam Laci törölgette a szemeit. Amikor elkészültem azt mondtam, hogy úgy nézek ki, mint apu. Kendőt kötöttem, úgy mentem haza. Angi azt mondta, hogy anya nem számít, hogy van-e hajad, te mindenképpen szép vagy. :D

Később a barátnőim jöttek kollektíven, kendőben, egy üveg pezsgővel. A pezsgő finom volt, amikor mentek mindegyikük megölelt, álltak sorban, mindegyiknek csupa könny volt a szeme, én nem sírtam... Amikor mentek el, akkor szívem szerint utánuk kiabáltam volna, hogy- SZÉP VOLT CSAJOK, SZÉP VOLT CSAJOK!!!!

Angikám addig húzta az alvást, amig lehetet, nem akart elvállni tőlünk.

Reggel Laci még visszabújt mellém, a könnyei folytak végig a kopasz fejemen... Mondtam neki, hogy ne csinálja, hazajövök, nem lesz semmi baj.

Ami érdekes, hogy néha azt éreztem, hogy én vigasztalok másokat....

Nem tudom, hogy honnan jön belölem az erő, az utolsó napra teljesen lenyugodtam. Csak azt éreztem, hogy mennem kell és csinálni, és haza fogok menni.