Elmesélek nektek valamit amit csak nagyon kevesen tudnak:

Kedden reggel elindultunk otthonról, már reggel 5. 45-kor , h biztosan felérjünk a kórházba 8.30 -ra. Útközben elkezdett rendetlenkedni az autó, menet közben leállt, majd újra indult, megint megált, majd ercsi előtt végleg megállt és el sem indult. Féltem , h mi lesz, mert oda kellett érnem a kórházba, ültem a meleg autóba és az zakatolt a fejembe, h mi lesz. Nem ismerünk senkit, hogyan oldjuk meg. A férjem telefonált egyt, egyetlen ismerőse volt a környéken. Az illető pont ráért, eljött értünk, behozott a kórházba, Lacit visszavitte az autóhoz, ennyit tudott segíteni. halálra aggódtam magam, h Ő hogy fog hazajutni. Felhívott, elkérte egy ismerősünk számát, azok pont Pesten voltak, költöztették a fiukat, már kifelé tartottak Pestről. Mondták, h hazahúzzák. Nem volt vontatókötél, de ott autókereskedéek voltak, a másodikban megkapta az egyetlen darabot, mondták neki, ha legközelebb arra jár, majd beadja. Így a férjem szerencsésen hazaért, innét a Fővárosből ahol nem ismer senkit. Hány ember önzetlenségén múlott ez.

Én erre csak azt mondtam, h nem hiszem el, hogy ez nem Isteni gondviselés volt. Ilyen véletlenek nincsenek. Ha valaki nem hisz a gondviselésben, szerintem ez akkor is elgondolkodtató. A jó Isten vigyáz ránk.