2010 szeptemberében megmértem a vércukrom, ami magas volt, másnap csináltam egy vércukor profilt, és mivel étkezés után akkor is mindig magas értéket mutatott, elmentem a há2ziorvoshoz, aki elküldött laborvizsgálatra. már az első vizsgálat eredménye is rossz volt, igaz nem a cukrommal volt baj, hanem a fehérvérsejtjeim száma volt alacsony, jóval a minimum érték alatt. Az orvosom szerint egy eredmény nem eredmény, ezért újabb vizsgálatot kért, ami szintén rossz volt. A haematológiára kerültem, ahol egy nagyon kedves, barátságos Dr nő vizsgált meg, és vett tőlem vért. Szeptember 21.-én kellett visszamenem az eredmény miatt, amikor is behívott az orvosi szobába, és közölte velem, hogy csontvelőt kell vegyenek tőlem, azért h kizárják a leukémiát. Másnap meg is történt a mintavétel. Nem volt fájdalmas, elkábítottak, semmit sem éreztem az egészből. Pár napig fájt csak a szúrás helyén a csontom. Utána 2 hétig aggódtunk, az eredményre várva, ilyenkor az ember sok mindent végiggondol, mi hogyan lesz, ha esetleg rossz lesz az eredmény. Hát mit mondjak nem voltak vidám napjaink, az ember ilyenkor bármit is csinál az agyában folyamatosan ez van. És megjött az eredmény, nincs leulémiám!!!! Hű de jó mindenki örült, megkönnyebültünk, fellélegeztünk. Azt tudni kell, h nagyon szerencsés vagyok a Doktornőmmel, mert tényleg nagyon Emberi, segítőkész. Én azt kértem tőle az elejétől fogva, h mindent mondjon el nekem, mert a bizonytalanságnál nincs rosszabb, ha tudom mi a baj akkor fel tudok rá készülni., és Ő e szerint is bánt velem, nagyon nyílt volt velem. A leukémia kizárása után 2 héttel kellett vérvételre mennem az osztályra, és gondoltam h összekötöm a kellemeset a hasznossal, a nagyobbik lányommal (15) csajos napot tartunk. Így is lett, majd délben felmentünk az osztályra, ahol a Drnő várt  minket és mondta, h újra le kell venni a csontvelőt, mert tovább vizsgálták a mintát, és kérték, h ismételjék meg a vizsgálatot, mert egy másik fajta betegségre utalnak a jelek. Én naívan megkérdeztem, h mikor? Mire az orvos, mondta, h most, mivel a Főorvos nő is most ér rá, meg h ne kelljen még tovább izgulnom az eredmény miatt. Én nagyon megijedtem, nem azért mert féltem a fájdalomtól, hanem mert autóval mentem, és a bódítás után nem lehet vezetni. Telefonos szervezés után, sor kerülhetett a beavatkozásra. Szegény lányom nagyon megíjedt, annyira hírtelen jött az egész. Kérdeztem a Drnőt, h  ez a minta minek a kizárására, vagy megerősítésére szolgál, mire Ő elmondta, h a myelodyspasyára utalnak a jelek. Ez a betegség álltalában 60-70 éves korban jelentkezik, ilyen fiatal nőnél nagyon ritka, ők még nem is találkoztak ilyen korú beteggel. December 8-án tudtam meg az eredményt: a betegségem valóban Myelodysplasia, ez a vérképzőrendszer rosszindulatu betegsége. Mondhatni elég rezignáltan fogadtam a hírt. A doktornő azt mondta, h legalább egy ember legyen akinek tudok sírni, mire én mondtam neki, h az a személy a férjem lesz, mert vele bármit megtudok beszélni. Erre este a férjem a vállamon zokogott. Na ezek után ráteszem majd az én gondjaimat az ő vállára, amikor a szívem szakadt meg amikor sírni láttam??? Még decemberben a szüleimet és a két testvéremet is kivizsgálták, h alkalmasak lennének-e donornak, ha arra lesz szükség, sajnos egyikükkel sincs egyezés. Január 11.-én Budapestre kellett mennem a Szent László kórházba, mert ott van a központ, és a legjobb orvosok is. Ott is nagyon nagy szerencsém volt, mert egy nagyon-nagyo kedves Dr nőhöz kerültem Dr Barta Anikóhoz. Elmondta, h csak egyetlen gyógyító megoldás van a betegségemre, az őssejtbeültetés. (a kezelőorvosom is beszélt arról, h kb mire számíthatok, tehát ez nem ért váratlanul) Január 26.-án kellet  visszamennem Dr Masszi Tamáshoz, aki a transzplantációs bizottság elnöke, és ő a leleteim alapján engedélyezte, h a bizottság elé kerüljön az ügyem. Január 28.-án a bizottság engedélyezte az idegen donoros beültetést, így felkerültem  a transzplantációs listára. Igazából innen indul a történetem, hogy hogyan éltem-élem meg a velem történt dolgokat, miként állt hozzá a család, és hogyan viszonyult hozzá a környezetem, a barátok, és milyen változást hozott ez az egész az életemben.