Szerdán reggeli után megkérdezték, hogy jól laktam-e, válaszoltam, hogy: -igen. Ők meg mondták, hogy akkor lakjak máshol!  :)))))

Nem ám! Nem volt lázam, megcsinálták amit beterveztek, ezért engedtek haza.

Kaptam instrukciókat az itthoni léthez, elláttak kötszerekkel, így délután 2-kor elengedtek haza.

Már nagyon jó volt szívni egy kis igazi levegőt.... Amikor beértünk Kölesdre hajszál híja volt , hogy sírva nem fakadtam.

Azóta itthon próbálok pihenni, rendezkedni, jól eltölteni az időt.

Az alvás nem nagyon megy, nagyon feszül a bal vállam, mellkasom, altató mellett is azért jár az agyam.

Nagyon jó ez a pár nap itthon, de azért fájdalmas is. Lacival esténként számolunk vissza, hogy hány napunk maradt még.

A legnagyobb problémának azt érzem, hogy ő majd nem lesz ott velem. Sokkal könnyebben menne minden, ha fogná a kezem. Persze majd telefonon is fog erősíteni, de az azért más.

21.-én szerdán megyek vissza, és valószínűleg már aznap elkezdik a kondicionáló kezelést (kemoterápia). Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek, de már várom, hogy kezdjük el, és legyek túl rajta minél hamarabb. Igyekszem nem sokat gondolkodni azon, hogy mi vár rám, tudom hogy nagyon nehéz lesz, de csinálni fogom, mert nincs más lehetőség.

21.-től mindenki szorítson, és imádkozzon értem, mert szükségem lesz a bíztatásra nagyon!

A donorom Németországból való, és FÉRFI! 2010 januárban a Masszi Prof azt mondta, hogy nekem egy fiatal pasi kellene... donornak (!) :D, és így is lett. Azt gondolom, hogy ez jó jel! :D

Továbbra is, HISZEK, és BÍZOM!