Hétfő: reggel a 2 lánnyal orvoshoz, Angi zárójelentéssel, kapott antibiotikumot, majd egy hét múlva mehet ikolába. Stefi megkapta a 3.oltást veszettség ellen. Irány Szekszárd. Stefi baleseti kötözésre Zsuzsával. Én: Nőgyógyászatra, szemészetre, röntgenbe, fogászatra.

Rami nagyon alapos volt megint, a legapróbb fogkövet is leszedte, nehogy baj legyen. Érdeklődött, beszélgettünk. Jó volt látni. Szerinte nem semmi csaj vagyok.... :D Azért mondta ezt, hogy nem hagyom el magam lelkileg, és szerinte egyre csinosabb leszek... :D

Megölelgettük egymást...

Az osztályon a főnővér, Marika is nagyon aranyos volt megint velem, azt mondta, hogy szorít nekem, és mindig velem van, és lesz, majd ha fájni fog akkor is... Ő is megölelt, megszorított.

Az osztályon elkészítették a zárómat, odaadtak minden papírt amit vinnem kellett másnap. Sziládi főorvosnőtől elbúcsúztam, bevallom, hogy könnyes szemmel, megköszöntem neki mindent, mert én azon az osztályon csak jót kaptam  a kezdetektől fogva. Azt mondta, hogy fogunk mi még találkozni, nagyon szorítanak nekem, és minden rendben lesz majd. Aztán összeölelkeztünk.....

4 órakor értünk haza, azt sem tudtam hol áll a fejem, mihez kapjak. Egyik lányomat mamához, másikat a nővéremékhez vittük aludni. Otthon pakolás, hajmosás, rendezkedés, Laci kb 100x hallotta azt a mondatot, hogy: jaj, mennyi dolgom van még..!

Összegezve az egész nap egy zűrzavar volt.

Lelkileg is nagyon nehéz volt.

Azt mondanám mindenkinek, hogy amikor a szót már kevésnek érezzük, akkor jöhet az ölelés, mert az nagyon sokat ad.