A tegnapi nap elég negatív volt, nem engedtek haza egyfelöl azért, mert lázam volt megint, és elkezdtek most vénásan antibiotikumot adni, másfelöl pedig azért, mert sajnos ki kellett venni a vénakanült.

A vénakanül eltávolítása miatt, sírtam is, mert ez azt jelenti, hogy újra meg fognak szúrni, és ez nem túl kellemes dolog. Tegnap az alsó varratot el is távolította az orvos, de a fölsők bent maradtak, mert azokat csak a jövő héten lehet kiszedni.

A tegnapi bejegyzésem azért "titkosítottam", mert nem akarok senkinek sem kellemetlenséget okozni azzal amit leírtam.

A lényeg, hogy nagyon megijedtem tegnap az átélt dolgoktól.

Ma már jobban vagyok.

Azt viszont nem hagyom senkinek, hogy vészmadárkodjon, hogy ez rosszul kezdődik stb...

Ami történt megtörtént, de ennyi. Csinálom tovább, elszánt vagyok. És különben sincs más lehetőségem, mennem kell tovább az úton.

Aki aggódik, az magába tegye, ne rakja senki a kétségeit az én vállamra.

Tegnap a nővér itt pátyolgatott mielőtt kivették a kanült, mert bizony sírdogáltam egy kicsit, hozott forró teát, biztosított róla, hogy ha bármiből kifogytam tudnak segíteni (mert én ugye csak 3 éjszakára számítottam)és megkérdezte tőlem, hogy mit tudna tenni hogy ne legyek ilyen szomorú? Mondtam neki, hogy ezen kívűl amit eddig tett semmit.

Itt a nővérekkel bármiről lehet beszélni, kétségekről, érzésekről a beavatkozásról is lehet kérdezni.

Beszéltünk a hajvágásról, hogy mielőtt bejövök, le kell vágatni a hajam teljesen. Mondták, hogy a legerősebb nőkkel is előfordul, hogy sírva fakadnak. És hogy ez nem baj. Ez is egyfajta veszteség. És azt mondta az éjszakás nővér, hogy jól tettem, h tegnap is sírtam egyet, mert megszabadultam a feszültségtől, és ez jót tesz.