Egy új kanül

Ma délelőtt szóltak, hogy mivel már jól vagyok, ezért holnap leveszik a csontvelőm. Mondta a nővér, hogy ugyan van bent branül a kezemben de az nem biztos, hogy jó lesz az altatáshoz, és akkor vagy szúrnak egy másikat, vagy kapok egy másik kanült. De mint mondta nem biztos, hogy az orvos ráér. Én már 3 óra körül felélegeztem, hogy ebből már nem lesz semmi, de 4 óra előtt meghallottam a folyósóról Bátai Dr hangját. És igen! Jött egy második kanült betenni. Most a változatosság kedvéért a bal oldalamra. Igyekeztem ellazulni, de azért a majré kicsit bennem volt. ahogy alá volt támasztva a gerincem, a jobb vállam remegett.

Szinte végig beszélgettünk, viccelődtünk. Mondtam neki, hogy nem mondhatja, hogy nem becsülöm meg a munkáját, mert pénteken amikor ki kellett venni még meg is sírattam.

Viccelődtem vele, hogy már úgy meg vagyok foltozva, hogy már nem mehetek playmate fotózásra.:)  Erre ő azt válaszolta, hogy úgy nézek már ki így a "sérüléseimmel" mint Rambó. :D He he he.

Végül úgy búcsúzott, hogy -találkozunk holnap reggel a műtőben! Ő lesz az egyik orvos a csontvelővételnél a másik pedig a Barta Főorvosnő. Már várom a találkozást vele. :D

Ez egy sikeres nap volt. Kaptam egy új kanült, nagyon bátran viselkedtem, és ezért büszke vagyok magamra. :D

Gondolkodtam, hogy leírjam-e, de választottam magamnak kedvenc nővért. Erikának hívják. 50 év körüli, határozott, egyenes, nagyhangú, végtelenül kedves. Eddig talán hozzá intéztem a legtöbb kérdésem, mert felé volt a legnagyobb bizalmam, Megfogott a stílusával,  közvetlenségével.  Többször is megnevettetet, ami itt gyógyszernek számít. Csak úgy hív, hogy: Szilvikém. :D

Ma délután rám kapcsolta a szekezetet ami a gyógyszert adagolja lassan. Jóformán ki se tette a lábát amikor sípolni kezdett a gép, hogy nem megy a folyadék. Jeleztem a nővérhívón neki. Amikor ő bejött akkor ment ki az előtérből Judit, a takarítónő. Mondta neki, hogy most már tudja, hogy biztosan ő nyúlt a géphez azért nem működik. Judit nevetve tiltakozott, hogy Ő bizony nem volt. Ekkor bejött Erika a szobába megnézte a szerkezetet, majd mondta nekem, hogy akkor biztosan én vagyok a hibás. Én tiltakoztam, hogy meg se mozdultam! Ő erre: -Na nehogy már az jöjjön ki, hogy én hibáztam... Nevetve mondtam neki, hogy akkor magamra vállalom, én voltam! Erre a válasz: - Na azért! :D

Szóval viccelődünk, nevetgélünk. Kihozzuk a helyzetből a maximumot. :D

 

 

 

 

 

 

 

Változások

Hihetetlen hogy tényleg kb 2 hete tudom csak, hogy vár rám a transzplantáció, és az akkori érzéseimet már mennyire idegennek érzem. Sokat változok napról-napra. Míg az elején attól rettegtem, hogy hogyan fogom ezt az egészet végigcsinálni, hogyan tudok itthonról elmenni, most sokkal pozitívabb vagyok . Ha a jövőre gondolok azt a képet képzelem el, hogy én nyáron hátul a kertben fogok ücsörögni a hintaágyban, és ott lesz velem a családom.. HISZEM, HOGY ÍGY LESZ. Igyekszem a rossz dolgokat háttérbe szorítani. Tudatosan keresem a vidámságot, sokat nevetek. Én érzem, hogy nekem ez tesz jót. Van amikor a legbugyutább viccen szétröhögöm magam. A családom elég jól viseli amikor röhögve olvasom nekik a vicceket a facebookról. Van olyan ismerősöm ( Móni ), aki minden nap egy viccel indítja a napot, én azt elolvasom, és már jobb kedvel indul az én napom is. Igyekszem élményekkel gazdagítani minden napomat. Nem azt mondom, hogy csupa móka az életem, mert ez nem igaz, de igyekszem arra törekedni, hogy észrevegyem a jót, és a szépet.

A napjaim bizonyos részében muszáj pihennem, mert jelzi a szervezetem, hogy elfáradt. A vérnyomásom a béka segge alatt van, tegnap 88/44, bezzeg, ha egy kis fizikai munkát végzek akkor mindjárt 130, a pulzusom meg 120. Így tényleg kénytelen vagyok takarékra állítani magam. Szombaton a bal kezemen tartottam súlyt, vasárnap már nem tudtam emelni a kezem, olyan volt, mintha súlyzós edzésen lettem volna. Néha nem tudom, hogy fekve hova pakoljam a végtagjaimat, olyan nehéznek érzem őket. Csütörtökön megyek vérvételre, most úgy érzem, hogy tényleg van félnivalóm, de nagyon jó lenne ha kihúznám még a transzfúziót addig amig kórházba kell menjek.

Múlt héten voltam egy vizsgálaton, ahol egy kisebb beavatkozást is végrehajtottak rajtam, magyarán egy tűt böktek belém. Olyan nyugodtan tűrtem az egészet, félelem nem volt bennem. Ez azért jó, mert ezek a dolgok edzenek engem. Eddig félelem attól, hogy Pesten a biopsziánál nem fognak kábítani, csak helyi érzéstelenítést fognak alkalmazni, most hogy volt időm ezen gondolkodni már nem félek tőle, várnak rám ennél sokkal rosszabb dolgok is. Ezek a dolgok miatt is jó, hogy még van időm a transzplantációig.  Mint szoktam írni addig meg tudom beszélni magammal. :)))

“Életünk napjai közül egyik sem annyira kárbaveszett, mint az, amelyen nem nevettünk.”

 

“Ne várjunk a nevetéssel, amíg boldogok leszünk, mert különben félő, hogy meghalunk, anélkül, hogy nevettünk volna.” (La Bruyére)

 

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
HTML

 

 

 

                                    <iframe width="420" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/_5C_44_Ly0U" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>