Egy kis sírás

Tegnap reggel egész éjszakai nemalvást követően, nem voltam éppen túl rózsás hangulatban. Stefinek megigértem, hogy én keltem reggel születésnapja alkalmából. Nálunk az a szokás, hogy az ünnepeltnek elénekelük Halász Judittól a Boldog születésnapot című dalt. Fel is hívtam nagylányomat, elkezdtem neki énekelni, azán meg úgy sírtam a telefonba, mint a záporeső. Szegény meg sírt velem. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem lehetek ott vele, nem csinálhatok neki tortát stb. Megbeszéltük, hogy amikor hazamegyek majd pótolni fogjuk.

Reggelre lettek a testemen duzzadt csomók, karomon, lábamon. Ha hozzáér valami akkor ezek fádalmasak. Nézte a kezelőorvosom, nézte a többi orvos a nagyviziten, de nem nagyon mondták, hogy mik azok, és mitől lehetnek.

Délután megint kaptam trombocitát.

Később újabb csomók jelentek meg rajtam, és nagyon fájtak a térdeim, és a vádlim.

Estére belázasodtam, 38.2 volt a hőm. Kaptam lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót.

Az éjszakás nővérnek elsírtam magam, hogy mi jön még? A csomók, a fájdalom, egyik sem kellemes.

Ma reggel úgy ébredtem, hogy lázas voltam, szinte alig tudtam megállni a lábamon annyira fájt combig az egész lábam. Szerencsére a lázcsillapítóban fájdalomcsillapító is volt, mert annyira fájt fekve is a lábam, hogy szinte hullámokba jött bele a fájdalom.

Ma megröntgeneznek itt a szobámban, a láz miatt. Valamelyik csomót megnyitják hogy van-e benne váladék, és azt le oltják. Meg kell várni vele a véreredményt. Arra is kíváncsiak, hogy nem-e már a donorsejtek dolgoznak. Majd kiderül....

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
HTML

                                    <iframe width="420" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/_5C_44_Ly0U" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>