Gondolatok

Ma reggel is nagyon jól ébredtem, nem fájt semmim, jól éreztem magam. Ma kicsit olyan voltam, mint egy alvókóros. Olvastam kb 5 oldalt a könyvemből (ugyanis nagyon jó könyveket kaptam), majd letettem magam mellé a könyvet és a szemüvegem, és úgy ahogy voltam hanyat fekve, annyi hogy a fejem oldalra fordítottam, és már aludtam is. Vártam nagyon a Drnőt délután, h hátha mond valami jót a sejtjeimről, mert tegnap előtt már volt 150 de arra azt mondta, h annyira kicsi szám, h nem mer mondani semmit, tegnap is ugyan ezt mondta, ma meg már azt, h nem emelkedett a tegnapihoz képest. Tehát várakozás van még mindig.

Tegnap este maradt rajtam kb 2, 5 kg ami ugye víz, kaptam vízhajtót, de nem igazán használt, mert éjjal kb 4 dl-t pisiltem csak. Tehát a plusz maradt. Ma megint kaptam vízhajtót de még most sem az igazi. A Drnő szerint amiket kapok infúzióba gyógyszereket abból 2 a vesére is hatással van, az egyiket elvették, de a másikat hagyták, mert állítólag az nagyon jó hatással van rám. Már 3. napja kapom, attól voltam első nap annyira lázas, de lehet, sőt valószínű, h az szüntette meg a láb, és szájfájdalmamat. Azért vicces amikor fogom a kancsót, és nem tudok pisilni...

ma azon gondolkodtam,(amikor éppen nem aludtam) hogy ahogy a Hooligans énekli A vér nem válik vizzé. Ezt arra értem ahogy a rokonság egy emberként segíteni akar, és segítenek is,és ahogy mellettem állnak. Kezdve az unokatesóktól, a nagynéniktől, nagybácsiktól, keresztszülőktől,  egyébb rokonokig. Hihetetlen.... A nagynénéim Gyáliak,( apai részről). Az egyikük hetente 2-3x jön, viszi a szennyesem, hozza a tiszta ruhát. Hoz nekem újságokat, meglátogat. A szintén gyáli unokatesóim is meglátogattak. Volt amelyik unokatesóm a családomat látogatta meg, vitt nekik sütiket, húst, és egy jó hangulatú dálutánt töltöttek el együtt. Volt olyan nagynéném aki pizsamákkal látott el mielőtt bejöttem volna, és ez nagyon-nagy segítség volt. A keresztanyám időről-időre felhív, biztosít róla, h imádkoznak értem, és mindig van hozzám jó szava. Apai részről ángyom mindíg biztat , ír nekem, ígérkeztek látogatni is, ha jól leszek, bátyám mindig érdeklődik utánam, felhív, anyuéktól érdeklődik.  Rokonok támogatnak, van aki anyagilag is,( utalt a számlámra), van aki lelkileg támogat. Megdöbbentő, hogy mennyi ember áll a családom, és mögöttem. Ez nagyon különleges, és jó érzés.

Otthon gőzerővel halad a munka,ma villanyszerelő, holnap köműves jön beteszi az ablakot, aztán festő érkezik majd. laci rengeteget dolgozik, idegekedik, hogy minden rendben legyen mire hazamehetek. Mindenre van gondja, rendezi a háztartást a gyerekeket, közben dolgozik, és halálra aggódja magát értem.

Sok mindent nem hozhattam magammal  kórházba, mert így is mindent lefóliáztak, nehogy éppen egy otthonról hozott dologtól legyen bajom. Tehát: egy hegyikristájt hoztam kabalaként, amit a család, és a barátok a kezükben tartottak, hogy feltöltődjön energiával, ezt még az első bentfekvésemkor kaptam a Szanditól, és Zeffer Andrástól. A másik kabalám a karikagyűrüm ami számomra a családot a szeretetet és a szerelmet jelképezi. Hogy őszinte legyek nehéz napokon és éjszakákon ezt szorongatom a kezembe és úgy is alszok, h egész éjjel markolászom.

Hiszek benne....

Most már csak a sejteknek kellene jelentkezni, és akkor hamarosan otthon lennék.

 

"Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted, Uram támogatott engem" ( Zsolt 94.18 )

Segítőkészség, és még minden más

Olyan szépen indult a tegnapi napom, reggel pörögtem itthon, aztán egy találkozón sokat nevettem, vidám volt a délelőttöm. Majd délután felhívtam a fényképezőgépem szervizét, hogy hogyan működik a jótálás, hova kell vigyem, vagy küldjem a gépet. Egy hölgy közölte velem, hogy 2 hét a javítás a beérkezéstől számítva. Mondtam neki, hogy én decemberbe kaptam a családomtól a gépet, hogy tudjak fényképezni, emlékeket megörökíteni, és hogy március végén megyek kórházba. Erre azt válaszolta nekem, hogy addigra elkészül. Nálam erre annyira felment a pumpa, hogy szívem szerint mondtam volna neki, hogy nem a kórházba akarok fényképezni te hülye! De persze nem tettem .  Viszont utána amikor egy barátnak elmeséltem a dolgot msnen , én úgy sírtam, mint a záporeső. A facebookra feltettem egy felhívást segítséget kértem a gép Pestre való eljuttatásához, mert azt ígérték, ha oda visszük be, akkor addig adnak cseregépet. Sokan jelentkeztek, ki ötletet adott, h szerinte kinek szóljak, mások a konkrét segítségüket ajánlották fel. Nagyon meghatott engem ez a dolog, és tényleg mndenkinek csak köszönni tudom. Ez a dolog megoldódott,  hála érte.

Ezt a hercehurcát nagyon rosszul éltem meg, olyan régóta szerettem volna már fényképezőgépet, végre megkaptam ajándékba, nem kevés pénzbe került, tényleg sokat is fényképeztem vele, erre elromlik. kb 1 hónapos gép.... És ez az idő a 2 hét most nekem nagyon soknak tűnik. Mert persze, most lesz 2 olyan rendezvény amelyen szeretnék fényképezni, házassági évfordulónk is lesz, ráadásul ígérik, hogy esni fog a hó, szeretnék szánkózni menni a családdal, hógolyózni, és mindezt megörökíteni. Lehet hogy nekem tegnap ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban.... valahogy az idő olyan nagy jelentőséggel bír most számomra. Ahhoz képest amikor megmondták, hogy van donor, és úgy éreztem, hogy elmerülök a dolgokban, most másképen gondolkodom, és ebben az újfajta gondolkodásban többen a segítségemre voltak. Persze ugyan úgy teszem itthon a dolgom, rendszerezek, pakolászok, kidobálok kacatokat, tehát készülök...., sokat gondolkodom, erősítem magam, de nem érzem most olyan tragikusnak a helyzetet. Hiszek Istenben, hogy ő majd megsegít, hiszek az orvosomban, hiszek magamban, hiszek a családomban. Menni fog minden, mert mennie kell!

“A nagy kérdés nem az, mit hoz a holnap?
Az igazi kérdés, mit hoz a tegnap?”
(Márai Sándor)

“Az utolsó hópehely utat enged a tavasz első bimbóinak. Hadd emlékeztessen a természet bennünket arra, hogy még a legnehezebb idők is véget érnek egyszer, és új élet kezdődik.”

Az emberek támogatása, segítőkészsége

Írtam már eddig is, hogy milyen sokan jelzik, hogy szorítanak nekem. Szombaton egy helyi összejövetelen voltam, Közéleti ülésen, amit vacsora követett. Vacsora után volt lehetőség a beszélgetésre, és az egyik asztalhoz oda is ültem, mert megállítottak engem, mondták, hogy olvasták a Blikkben aznap megjelent cikket rólam, és kérték, hogy meséljek, mi van velem. Annál az asztalnál ült egy olyan személy, akit én már gyerekkorom óta mélységesen tisztelek, és sajnos ő is átesett egy komoly betegségen, kapott kezeléseket is. Amikor mi beszéltünk, olyan mélyen egymás szemébe néztünk, hogy tényleg "egymásba" néztünk. Szavak nélkül is értettük egymást. Biztosított a támogatásáról, és azt is mondta, hogy: -Sziszikém, kemény lesz, de te meg fogod csinálni. Megbeszéltük, hogy a beültetés előtt egyszer fogunk találkozni, egy jó kis beszélgetésre.

Aznap este sokat nevettem, jól éreztem magam.

Néha magam is meglepődöm, hogy mennyit változtam egy év alatt. Néha egy helyzetet úgy tudok kezelni, mintha kívülálló lennék. Pld, nem izgatom magam feleslegesen dolgokon, elfogadom azt amit kapok, nem várok többet, de mindenből levonom a tanulságot.

Tegnap történt velem valami érdekes: Este csörgött a lányom telefonja, engem kerestek. Én éppen akkor léptem ki a zuhany alól, kérdeztem, hogy ki keres, Stefi mondta, hogy nem tudja. Megmondom őszintén, hogy arra gondoltam, hogy a Blikkben megjelent cikk után valaki majd valamilyen hókuszpókuszt akar nekem ajánlani, ami majd meggyógyít engem. Kellemesen csalódtam. Egy hölgy volt aki elmesélte, hogy ugyan abban a betegségben szenved, mint én, és hogy tudnék-e neki segíteni abban, hogy mit tudok a betegségről, mi az amit kipróbáltam kezelést. A lényeg, hogy 3/4 órán keresztül beszélgettünk, nagyon átéreztem a helyzetét, mert én is átéltem ezt a kezdeti félelmet, amit ő érez. Nagyon jót beszélgettünk!!! Olyan hihetetlen dolgok vannak: Ő is egészségügyis, szociális részen is dolgozott, több mindenben hasonlítunk, bár idősebb nálam, mégis egy hullámhosszon voltunk. És ha valaki azt gondolná, hogy persze, beszélgettünk, és ennyi, az nagyon téved. Meghallgattam. Szerintem annak amit elmesélt 90 %-át vissza tudnám mondani, mert figyeltem rá, és szívesen beszéltem vele. Adtam neki jó tanácsokat, amit magam is hasznosítottam  a betegségem során. Megbeszéltük, hogy hívni fog máskor is, én szeretném, ha megtenné! :))) ( Egy érdekesség: ő is azt mesélte, hogy amióta kórházban töltött hosszabb időt, másképpen viszonyul az emberekhez, megértőbb, figyelmesebb lett )

“A beszéd képessége emberi kiváltság, a hallgatni tudás emberi kiválóság. A kimondott szavak mögött szándékok rejlenek; a hallgatásba bölcs megértés, türelem, tisztelet vegyül. Egy embert inkább hallgatásából, semmint beszédéből ismerhetünk meg – vagyis abból, hogy kellő pillanatban hallgatni tud.” (Tatiosz)

 

“Kétféle beszélgetés van.
Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok – színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő.
Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá.
Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barát­ra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki.
A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.”
(Müller Péter: Szeretetkönyv)

 

 

Ismét jó hírek!!!

Tegnap ült össze a Transzplantációs Bizottság, és mos már bátran mondhatom, hogy: ENGEDÉLYEZTÉK A TRANSZPLANTÁCIÓT! Az orvosom azt mondta, hogy majd többször fel kell mennem Pestre, a góckutatás egy részét pedig Szekszárdon fogják elvégezni. A lényeg, hogy elindult egy folyamat, és vár rám a gyógyulás. A donoromról egyenlőre csak annyit tudok, hogy német. Vele kapcsolatban hálát érzek, amiért segít nekem így ismeretlenül is. Aki ennyire önzetlen, az rossz ember nem lehet! Az orvosom szerint lelkileg kell készülnöm a beavatkozásra, pld a bezártságra, de azt mondta, hogy ahogy megismert engem szerinte ezzel nem lesz gond. :D

Nagyon- nagyon sok bíztatást, támogatást kapok a családomtól, barátoktól, falubeliektől, ismerősöktől, ismeretlenektől. Sokan örülnek velem együtt, és ez jó érzés. Mindig meghat amikor azt mondják, vagy írják, hogy imádkoznak értem.

A tegnapi naphoz tartozik, hogy sorstársam Honti Kati tegnap esett át a transzplantáción. Egész nap neki drukkoltam. Internetes naplót vezet, http://verkepzodom.blogspot.com/ és már alig várom a híreket, hogy mit ír, hogy van? Az oldalán találhatók képek is a steril szobáról. Az írásai alapján nagyon aranyos, vidám, fiatal nő lehet. Kérlek titeket, hogy szorítsatok neki is!

Pár napja intenzív levelezést folytatok Zeffer Andrással is, annyi támogatást kapok tőle, erősít, felhívja a figyelmem dolgokra, és velem együtt örül a jó híreknek. Köszönet neki érte!

Most ebben az időszakban nagyon sok támogatást kapok a barátaimtól. Van akinek sírhatok, ha arra van szükségem, és lelkizhetek, van aki rákoppint a fejemre kicsit, segít, hogy a megfelelő módon lássam a dolgokat, van aki megnevettet, de egy közös: mindenki támogat. Szeretlek titeket.

A család: a bíztos, és megingathatatlan háttér. A legfontosabb! Szüleim, testvéreim szeretete a biztos alap. A férjem, és a gyerekeim: ők a szivárvány az életem egén. Ők a csoda. Minden nap történik valami, tesznek valami olyat ami mutatja nekem, hogy minden rendben lesz, el fognak boldogulni nélkülem is. Olyan erős kötelék közöttük a szeretet, amit nem ingathat meg semmi, és átsegíti őket minden gondon-bajon. Hiszem, tudom!!!!

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
HTML

 

 

 

                                    <iframe width="420" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/_5C_44_Ly0U" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>